Miegymás

Erre az oldalra kerül majd minden, ami nem grafika és nem festmény, azaz a MÓK. 
Értsd: szalvétatechnika, üvegfestés, gyöngyfűzés, egyéb ékszerek, lakásdekoráció, szóval minden, ami handmade és nem 2D-ben van :)


BORKÁNOK FELJAVÍTVA - Azaz fény az éjszakában

Egy régebbi bejegyzésben anyu szülinapi ajándékai között szerepelt egy piros csíkos mécsestartó, ami befőttesüvegből készült üvegfestékkel, miután szigszalag segítségével kimaszkoltam belőle pár csíkot. Akkor szó volt sorozatgyártásról, s ez be is következett, de türkizben (ugye mindenki meglepődött?). Ennek egyébként az a fő oka, hogy az új lámpásokat az erkélyre szántam, ami egyelőre a lakás egyetlen "helyisége", ami kékben pompázik. A saját darabokon kívül még ajándékba is került belőlük egy-kettő :) Közben egy másik Praktika magazinban láttam az üvegkavicsból készült bogárkákat amik az esti fények körül keringenek, s annyira megtetszett, hogy muszáj volt készítenem párat...:) Született egy-két rendhagyó darab is: szatináló festéket használtam a maszkolás után, utána a hézagokat már "szabad kézzel" festettem kékre. Újdonság még a függőleges csíkozás és a pöttyözés :)








A fotózás közben este lett, s olyan jó fények lettek a szobában, hogy muszáj volt még pár képet csinálnom, bár a lényeg már így is látszott, de nem tudtam ellenállni :) Mondjuk a sárga fal nem biztos, hogy a legelőnyösebb a kék üvegeknek, de hozott anyagból dolgozom, nincs mit tenni... 






Végül a lámpásokat kipakoltam a vadonatúj erkélyre, ahová valók :) Talán majd később lefotózom őket éjszaka, használat közben, s felteszek egy update-et!


2013.10.10.


BAGOLY-KOLLEKCIÓ Nr.1

A manapság tomboló bagoly mánia végül elért engem is, annak ellenére, hogy egy rövid időszakot leszámítva hidegen hagyott a dolog... De már nem tudok ellenállni, s valahogy belémnyilallt, hogy nekem is muszáj csinálnom valami baglyosat, enélkül nem kerek a repertoárom...:) De valójában nem is a boltok bagoly kínálata hatott rám így, hanem az, hogy ezek az állatok igaziból is ellenállhatatlanok! Annyira random, hogy mindkét szemük a fejük elején van! :) Madaraknál nem igazán megszokott.... Egyébként kb. pont egy éve annak, hogy ilyen "madaras" lettem (a bogaras analógiájára), úgyhogy ennek tiszteletére jöjjön az új baglyos dizájn! ;)


Az első darab egy kis kulcstartó, ajándékba készült zöld pöttyös anyag és pár gomb felhasználásával. A csőre szívecske alakú, még csomagban vettem ezeket a gombokat tavaly karácsony előtt, s csak most vettem észre, hogy hoppá, ez egy csőr! Végtelenül egyszerű az egész konstrukció, s nem is tartott sokáig a megvarrása, de a végeredményért odavagyok, mert olyan ééédes! (Ha szabad ilyen szubjektív véleményt megfogalmazni a saját munkámról :D Valójában csak a testmérethez képest túl nagy szemek hozzák ki belőlem ezt az evolúciós választ. ÉN nem tehetek róla.)
2013.10.07.


KISKERT

Most, hogy végérvényesen itt az ősz, beszámolok az idei tavaszi-nyári nagy vállalkozásomról, fedőneve Erkély-projekt :) Talán a tavaszi Nők Lapja Kert újsággal kezdődött, ahol remek erkélyfelújítási variációkat találtam, nem kell nagy dolgokra gondolni, csak növények, színes kaspók, terítők, párnák, s kész is. Az egészben az fogott meg leginkább, hogy a kiinduló állapot pont úgy nézett ki, mint az én erkélyem, egy ugyanolyan asztallal! Mint "előtte", azaz fantáziátlan és színtelen állapot! Pfff....
Vagy lehet, hogy még régebben, a tavalyi madáretetési szezonban kezdődött az egész (ami ugye szintén egy újságban látott jópofa madáretetővel kezdődött), hogy a kosztolni járó madárkák hatására "természetközeli hangulatba" kerültem... Talán az eltemetett gyerekkori kertesházas emlékek törtek fel vagy csak az, hogy meguntam, hogy mindenféle zöldségnek látszó tárgyakat "kell" megvenni az áruházakban...? 

Nem tudom, de a végeredmény az lett, hogy még márciusban elhatároztam, hogy növényeket fogok termeszteni, s végre belakom az erkélyemet, ami több, mint 7 m2 (!), s az egyetlen funkciója a dohányzás, illetve a nyári ruhaszárítás... Annyit elárulhatok, hogy idén nem laktam jól a saját termésű zöldségeimmel :) Egy külön blogot tudnék teleírni a tapasztalataimmal (és a tapasztalatlanságommal), mindenesetre sokat tanultam, s jövőre talán okosabb és sikeresebb leszek! De arra kiváló alkalmat adott ez az egész projekt, hogy újabb kreatív energiákat éljek ki, mivel a palántáknak palántajelölők kellenek, hogy messzebbre ne is menjek :)

Szokás szerint a kimeríthetetlen Praktika magazin gyűjteményemet hívtam segítségül, s persze találtam is idevágó fejezeteket. Az újság ötlete alapján készítettem a dekorgumi palántajelölőket, nagyon egyszerű volt, csak ollóval kivágtam a formákat, kaptak előregyártott mozgó szemeket, s csak össze kellett ragasztani. Annyira egyszerű, hogy már szinte bűn itt mutogatni őket :)

Paprika

Paradicsom

Madársaláta - a kezdetek

Madársaláta 2

Díszpaprika

A fűszernövények külön bánásmódban részesültek, mivel nehezen tudtam volna dekorgumiból annyira különböző levélkéket kivágni, hogy egyáltalán én magam felismerjem őket :) Úgyhogy ők sima nyelvleszorítós orvosi fapálcikákat kaptak, a gyógyszertárakban lehet venni kb. fél fityingért darabját. Nagyon olcsó! Befestettem akrillal a pálcákat, s ráírtam a neveket. Célnak megfelel, jövőre igyekszem vmi kreatívabbat kitalálni!

Így indult a mezőny


A bazsalikom, a nagy "túlélő"


Anyák napjára is az volt a nagy terv, hogy fűszernövényekkel lepem meg a családot, s végülis addig bámultam szegény palántákat, amíg valamennyire megnőttek a jeles napra (egy blogon olvastam, hogy ezt kell csinálni: nézni és biztatgatni őket!), de a kerti kiültetést sajnos nem élték túl... Ugyan én nem vettem részt benne, de valahogy mégsem tiszta a lelkiismeretem. A különleges alkalom miatt kaptak a cserepek a fapálcikák mellé extra jelölőket, illetve inkább csilivili dísznek nevezném őket, amik reményeim szerint megdobogtatták az anyai és nagyanyai szíveket :) Az alapanyag a karácsonyra vásárolt, sokszor emlegetett, kifogyhatatlan rózsaszín drót (még mindég van!!!), vékonyabb ezüst drót, s a karácsonyi hópelyhekből megmaradt teklagyöngy, hurkapálca, kúpos fogó.






A vége felé közeledve szeretnék közzétenni egy képet a "legnagyobb sikeremről" is, ami a petrezselyem, háttérben némi snidlinggel. Egy zöldségleves és egy finom snidlinges vajaskenyér össze fog belőlük jönni. A többit majd jövőre! :) Mielőtt elfelejteném, termett egy nagy-nagy-nagy kapor is, de sajnos megettem még a fotózás előtt...


Végül pedig az Erkély-projekt végeredménye, maga az erkély! Az ajtó két részre osztja a területet, s most ez funkciók szerint is elkülönül: az egyik (a nagyobb) a növények és az állatok (azaz madarak) birodalma, itt van a "konyhakert", a madáritató és a porfürdő, ami fontos a madarak tisztálkodásához ugyanúgy, mint a víz. A másik oldal az embereké: asztal, székek, grillsütő és dísznövények. A napernyő a növényeké, mivel ők a perzselő nyári napsütés elől nem tudnak bejönni a szobába, mint én. Ha láttok a képen nagyobb termetű paradicsomokat, azok a lakótársam növényei. Szintén magról ültette, ugyanakkor, amikor én, ugyanebben a lakásban. A titkait nem osztotta meg velem...

Előtte

Utána 1 - Növények és állatok

Utána 2 - Az emberek birodalma

2013. 10. 01.


1+1 AZ NÉHA EGY

A szépen lassan fejlődő,  mondhatni fontolva haladó "varrástudásomról" szeretnék számot adni nektek. Ez persze még nem igazi varrás, csak átalakítás, de az ötlet szerintem hasznos! Turkálóban sikerült beszereznem egy jó ruhát, a nyár slágerének számító matróz stílusban, s hát persze a szokásos probléma állt elő: a szoknya része nagyon jó, a felsőrész viszont túl nagy... (Igen, ez a "körte alkat" szokásos átka.) Úgyhogy beszereztem hozzá egy színben harmonizáló, azaz sötétkék pólót, s a kettőből csináltam egyet! A póló levágott aljából még fonott díszítés is került a ruha nyakára, szintén a'la matrózstílus :)

1

+1

=1

2013. 07. 31.
NYÁR

Mindenkinek igaza van, aki azt gondolja, hogy szégyenletes, hogy júliusban még csak a húsvétnál tartunk! Sajnálom, az utóbbi két hónapban nagy bánatomra nem volt időm blogolni (meg semmire sem), nyelvvizsgára készültem ezerrel (szerencsére megérte), s úgy általában is minden összeesküdött ellenem. Ígérem, hogy mielőbb pótolom a rémisztő mennyiségű mulasztást! A jó hír az, hogy ezidő alatt munkám volt bőven, s egy-két szülinap-névnap is közbeesett, amire készült azért ez-az... :) Úgyhogy anyag van rengeteg, most már idő is, ez egy elég jó kombináció sztem ;)

Másfél hónapos  csúszással sikerült elkészítenem a nyári ajtódíszemet, szerencse, h már jó előre kitaláltam, mi lesz a dizájn! Még nyár koszorúm sem volt sosem, úgyh most különösen örülök neki! :) Talán ez az eddigi legegyszerűbb: darabka zöld selyemszalag két végére fűztem és csomóztam egy-egy piros fagyöngyöt (amit egy régebbi karkötőm bánt...), utána masnit kötöttem rá, s vékony dróttal fölapplikáltam a koszorú alapra. Vigyázat, nem ennivaló! :)


2013. 07. 12.


HÚSVÉT update

Sajnos idén a lelkes tiltakozás ellenére sem sikerült beleélnem magam a húsvéti készülődésbe, a zord idő rajtam is kifogott. Az ünnepi asztalra próbáltam egy kis tavaszi hangulatot becsempészni, bár a sok sötétlila miatt a színvilág kissé komor lett. Az alapötletet a neten láttam: egy becsomagolt és névre szólóan felcímkézett konzervdobozba kerül az összes asztali kellék: evőeszközök, szalvéta, szívószál és üveges üdítő. Kis virágokat is készítettem filcből, anyagmaradékból és gombokból, hurkapálcára ragasztottam őket, s mehettek is a konzervekbe :) Most a dekoráció csak ennyiben merült ki nálam, sajnos nagyon elmaradtam a teendőkkel... De a virágpálcák később a szobanövények földjébe szúrva a lakás díszére válhatnak a húsvét elmúltával is! Sajna nekem nem maradt egy sem... :)









FEHÉR HÚSVÉT 

Egy vidám húsvéti bejegyzéssel szeretnék tiltakozni a fennálló időjárás ellen. Ha valaki, akkor én igazán kedvelem a telet, szeretem a hóesést (főleg az ablakból), odavagyok a hópelyhekért, nade nem március végén!!! Összegyűjtöttem pár képet az utóbbi évek húsvéti működéséből, igyekeztem minél színesebb dolgokat választani, mert nem bírom már ezt a sok fehéret! Ne számítsatok klasszikus festett tojásokra, életem folyamán valószínűleg több tyúkfarmra való tojást megfestettem már, s mostanra teljesen leszoktam róla, mondhatni nagyon meguntam... Azért remélem senki nem fog csalódni! Cserébe a tél elszégyelli magát, s végre elvonul...

Tojásgyertyák kicsit feljavítva: gombostű, mozgó szemek, festék, pausz


Variációk egy témára: bogárkák hungarocelltojásból

Keresztszemes pipi a Praktika Magazinból

Még egy pipi (tyúk)

Gyertya nyuszik origami dobozban, mozgó szemekkel, cukortojással

Gyertyanyuszik csokornyakkendővel (sajnos nem jól látszik), virágdísszel

A kedvenceim: filcdíszek

Lila-zöld-narancs teríték (kis visszacsatolás az előző bejegyzéshez :P)

Narancs tányéros változat

A keresztszemes hímzés kivételével minden fent látható dolog elkészítése kb tíz percet vesz igénybe, ez benne a legjobb! Najó, lehet, hogy a filctojás varrás tizenötöt...:) De a hungarocell és a viaszgyertya egy igazán hálás anyag, 1-2 gombostű, papírból kivágott kiegészítő, felragasztható szem, s már kész is van a húsvéti asztaldísz vagy ajándék! Nemsokára jelentkezem az idei "fejlesztésekkel" (természetesen még hozzá sem kezdtem semmihez... :D)


ASZTALNEMŰ

Elhatároztam, hogy anyukám szülinapjára vmi terítéssel, étkezéssel kapcsolatos dolgot csinálok, mert bármily meglepő, a mi háztartásunk nem nagyon bővelkedik ilyesmiben. Úgyhogy egy régebbi Praktika magazin alapján befőttesüveg-mécsestartót készítettem, szalvétagyűrűket javítottam fel (saját ötlet alapján) s méteráruból szalvétákat varrtam, amik kis jóindulattal tányéralátétek is lehetnek.
Most kivételesen lefotóztam az alapanyagokat, mert annyira egyszerű volt a kivitelezés és szeretnék másokat is inspirálni handmade ajándékok, használati tárgyak készítésére, mert jó érzés egyedi tárgyakkal körülvenni magunkat, s az elkészítés is öröm!


Tehát a mécsestartóhoz szükséges egy befőttesüveg, véletlenül sikerült találnom egy egész szép formájút, de bármilyen jó, aminek a szájába befér a teamécses. Drótból hajtogattam kúpos fogóval a mécses kis kiemelő "szerkezetét". Sajnos még mindég van ebből a rózsaszínből, jobb lett volna vmi sárgás vagy rézszínű... Az üvegre szigszalagból ragasztottam vékony csíkokat, utána üvegfestékkel kentem le a szabadon maradt sávokat. Száradás után lehúztam a szigszalagot, s öntapadós kristályokkal díszítettem egy-két csíkot. Annyira egyszerű, s sztem a végeredmény elég látványos, ennek sorozatgyártás szaga van ;)


A szalvétagyűrűk eredetileg metál mentazöld (vagy milyen) színűek voltak, a vásárlásnál figyelembe vett szempont az ár volt és a forma. Lefestettem őket akrillal, s egy sárga papírból lyukasztóval kivágott pöttyöket dekupázsoltam rájuk. Megfordult a fejemben, hogy festem a pöttyöket, de ehhez én túl lusta vagyok :) A méteráruból pedig négyzetalakú, 30x30-as kendőket varrtam. Az egyik fele vidám, sárga pöttyös, úgyis közeledik a húsvét, a másik oldal narancs-csíkos. Sötétzöld kiegészítőkkel talán még karácsonyinak is elmegy. Mindenesetre azt szerettem volna, ha passzolnak, mégis különböznek, lehessen variálni.


Szerintem egész jól mutat együtt a szett, lehet hogy majd magamnak is készítek hasonlót. Egyedül a rózsaszín dróttal nem vagyok megelégedve, de már nem volt idő újat beszerezni. De a rózsaszín mécsest az utolsó pillanatban bordóra cseréltem! :)




Próbateríték sok lilával, de fehérrel is jó lehet


TAVASZ

Az egyik újévi fogadalmam az volt, hogy idén jobban követem az évszakok változását, már ami a lakás dekorációt illeti. Idáig jól megy, alig köszöntött be a március, s már sikerült eltüntetnem mindenhonnan a hópelyheket. Kicsit szomorú vagyok, mert szeretem a telet (és a januári leárazásokat), a havazás pedig gyönyörű (bár nedves és múlékony)... Nade a tavasz sem rossz, sőt! :)


Karácsonykor nagyon belejöttem a hajlítgatásba, s maradt is elég sok rózsaszín drót, úgyhogy ebből készítettem virágokat, apró gyöngyök a "porzók" és masnik a "levelek".


S már meg is van az ötletem a nyári koszorúra, de ez még egyelőre titok! :)

FEHÉREN-FEKETÉN

Egy ismerős kislány kérésére készítettem az alábbi Lukrécia - Szerénke fülbevalókat, illetve klipszeket. Kb. akkorák, mint egy 50 Ft-os, az alapjuk pedig az Adris-féle textilékszer technika (azaz karton, textil és ragasztó). A cicákat kézzel festettem akrillal és alkoholos filccel.


Panka, a tervező és boldog tulajdonos :)



VALENTIN NAP

Na igen, ez az, amivel nem nagyon tudok azonosulni, de nemrég a tudomásomra jutott, hogy ez az ünnep valójában késő római gyökerekkel rendelkezik, s ez azért így mégiscsak más! Még bejegyzést is hajlandó vagyok írni :) S ha Valentin nap, akkor szívek....:)



JANUÁR

Egy korábbi bejegyzésben írtam, hogy a bejárati ajtón évek óta mindég van egy koszorú, évszaknak megfelelően "felöltöztetve". Csak hát annyira hatékony vagyok és gyors, hogy minden évben kimarad legalább egy "szezon"... Idén végre először sikerült őszi koszorút összehoznom, ebből egyenesen következik, hogy karácsonyit nem... Viszont a tél mégsem maradhat ki, s ha tél, akkor hó! Mostanában úgyis sokat esett, s nagyon szép volt, amíg el nem olvadt persze... Úgyhogy az idei téli szett fehér, csillogó és gyöngyházfényű....:)





A hópelyheket kása- szalma- és nagy teklagyöngyökből fűztem, nincs köztük két egyforma, mint ahogy amúgy sincs...:) A teklagyöngyöket egy lebontott nyakláncból "nyertem", még a tavalyelőtti farsangi jelmezemhez vettem... Igazából nyakláncként sokkal kevesebbe kerül, mint a gyöngyöket csomagban venni.



Vannak nagyrészt csak teklagyöngyből készült hópelyhek is, ezeket kép alapján fűztem, nem kútfejből, mint a fentieket. Ezek végül nem kerültek rá a koszorúra, úgy túl sok volt a gyöngyház... Azért biztos jók lesznek még valamire....


DÉDANYÁM GOMBJAI

Váratlanul előkerült a gardrób mélyéről egy klasszikus, kerek, fém sütisdoboz telis-tele gombokkal... Kicsi, nagy, szögletes, kerek, színes műanyag és fehér kagyló gombok tömkelege... Konkrétan majdnem egy évszázad divattörténetének kellékei vonulnak végig a palettán. A doboz még a dédnagyanyámé volt, s már alig emlékeztünk rá... (Az én egyetlen halvány emlékem az üggyel kapcsolatban, hogy abban a sütisdobozban sütik voltak...) Ez, s a karácsony előtt megvásárolt ragasztópisztoly egészen új távlatokat nyitott meg előttem :)



Először ez a füzet készült az új szerzeményekből. Igazi kagyló gombokat válogattam hozzá, csipkét és egy régi zokniról való selyemrózsát (mindent fel lehet használni!). A gyöngyházfejű gombostűket egyszer "véletlenül" vettem meg (hátha jó lesz még valamire!), s most megtaláltam a helyüket, szerintem tökéletesen passzolnak ide! :)

A másik kezdeményezés ez a fa tolltartó, aminek a retró hangulatához válogattam a vöröses-barnás műanyag gombokat, s festettem a dobozt narancssárgára, belül meg pirosra. A gombdíszítés ragasztópisztollyal pillanatok alatt kész lett! Nem is tudom, miért csak most lett nekem ilyenem...(?)


Biztosan fognak még születni gombos tárgyak, alapanyag van bőven! :D




KÖZELEG A TÉL

Igen, tudom, hogy már itt van :) Ha valakinek ismerős R. R. Martin Trónok harca című regénye, illetve a Tűz és Jég dala című regényfolyam, az biztosan tud mire gondolni... A könyvben szerepel egy család, akiknek jelmondata a bejegyzés címe, fenn élnek északon, a címerállatuk a rémfarkas, színeik a szürke és a fehér...

A mécsest ajándékba készítettem, a maga nemében egyedülálló darab! Lehet, hogy a végén még sorozat lesz belőle ;) Jó sokan szerepelnek még abban a könyvben... Nemhiába hatezer oldal. Eddig!


KARÁCSONY KÉKBEN

Készítettem egy összeállítást az idei karácsonyi tevékenységemből, méghozzá csupa-csupa kékben. Tudniillik nálam most a kék a menő, ami azért fura, mert világ életemben utáltam ezt a színt... De az évtizedes mellőzés most "visszaütött"! Olvastam, hogy a szem és az agy egyensúlyra törekszik, ha sosem lát egy színt, egy idő után elkezdi "kívánni" azt... Hát most velem ez történt :)


Az idei karácsony "slágerei" a filcből készült felakasztható díszek voltak, s a drótokkal-szalagokkal dekorált gyertyák és csomagolások. A legnagyobb büszkeségem a madárkás szatyor, ez az első alkalom, hogy méteráruból varrtam vmi újat, s nem csak átalakítottam egy régebbi darabot. S persze nem maradhatnak el a mécsesek sem - szigorúan kékben! :)


HÓHULLÁS


A fehér karácsonyból fehér aranyvasárnap lett, de nálam rendületlenül havazik, nagy pettyekben hullik a hó a konyha ablakban(on) lakó kaktuszokra... Csak egy fehér jegyzettömb kellett hozzá és az óvodában tanult "papír csipketerítő" technika :) Egy lapot nyolcfelé hajtva bevagdosunk itt-ott, s szinte biztos, hogy egy szép hópehely lesz a végeredmény! Elrontani lehetetlen, mint ahogy két egyformát létrehozni is. Tévézés közben kiváló terápiás foglalkozás lehet ;)

Boldog Karácsonyt Mindenkinek! :)


ADVENT

Már csak 21-et kell aludni karácsonyig, úgyhogy remek alkalom nyílik, hogy bemutassam az idei adventi naptáramat. Ami tulajdonképpen tavalyi, még inkább tavalyelőtti, s nem is az enyém, hanem a házé, amelyben lakom. A többi stimmel :) A Praktika 2010. decemberi számában jelent meg a téli erdő naptár, s tavaly már hozzá is fogtam a megvalósításhoz kisebb változtatásokkal, de végül nem lett kész, csak idén... Ennek örömére fölajánlottam, hogy leköltöztetem az egészet a földszintre, hadd gyönyörködhessen benne a panellakók apraja-nagyja. Persze a felebaráti szeretet mellett némi exhibicionizmus is vezérelt... :)


A fotókat sajnos már a lenti beüzemelés előtti utolsó pillanatban készítettem  késő este, úgyhogy kicsit homályosak lettek... A felhasznált anyagok: hurkapálcák, különböző színes és mintás fotókartonok, némi akrilfesték, egy használaton kívüli virgács... ezenkívül arany színű matricaszámok, s egy csík hungarocell. A legfőbb újítás az újsághoz képest a télapó, aki után a róka szimatolgat vigyorogva :)


Rajtuk kívül őzikeszarvasok barátkoznak még a téli erdőben, hóember mosolyog joviálisan, óriás mókus lóg a fán, s a karácsonyt természetesen egy feldíszített fenyőfa képviseli. Most nálam egy kicsit inverzül működik az advent, mert a szobából mindennap lekerül valami a földszintre, szóval karácsonyra a téli erdő téli alfölddé válik idefönt... De hát miért is legyünk normálisak, nemigaz? :)



MÉCSESEK

Mondhatnám,  hogy nemrég volt november elseje, s ez adta a mécseses bejegyzés apropóját, de ez nem teljesen fedné a valóságot... Az igazság az, hogy már több tonna üveg mécsestartót megfestettem, a legtöbbet a teljesen átlagos félgömb-jellegűből. Nagyon szeretem csinálni, már-már alig kell odafigyelni, annyira kikapcsol :) Ezekből szeretnék megmutatni egy párat. Najó, egy jó párat...  S nem ígérem, hogy nem fog bővülni a gyűjtemény :)

A kedvencem: vörös és fehér

Téli: kék - fehér - ezüst

Mardekáros zöld - ezüst :)

Esküvői virágok
Piros - fehér - zöld

Zöld - sárga, zöld - sárga

Indiai...

Vörös és fekete :)

Rendhagyó formák, indák és levelek

Rendhagyó formák, virágoskert



 MADÁRETETŐ

Idén ősszel elhatároztam, hogy támogatom a nálunk telelő szegénysorsú kismadarakat, s egészen tavaszig etetni fogom őket. Nem utolsó sorban önző szándéktól vezérelve, hogy az íróasztalomnál ülve nézhessem őket munka közben, illetve helyett :) Építettem is egy madáretetőt kiürült CD tokokból, karton és szigszalag segítségével. Az ötletet a Praktika magazin novemberi számából merítettem, ez tűnt a legegyszerűbben és gyorsabban elkészíthetőnek, s nem is kellett csalódnom :)
A mai menü dió, alma és kanárieledel :) Később majd kerül szalonnabőr vagy vaj is. (Kenyérmorzsa szigorúan tilos!) A madárkák kaptak egy tálban vizet is, ami ivásra és fürdésre szolgál a melegebb napokon. Bár amennyit esik az eső mostanában, nem biztos, hogy pont erre van szükség...


Update: Lesifotó az ablakból egy nappal később.

A széncinege reggelizik :)


ŐSZ

A lakás ajtajára egyszer száz évvel ezelőtt kitettem egy karácsonyi koszorút, s annyira megtetszett, hogy van ott valami, ami lefoglalja a tekintetem abban a tíz másodperben, amíg kinyitom a zárat, hogy végül sosem vettem le, csak átalakítottam az évszaknak megfelelően. Sajnos az ősz eddig mindég kimaradt, mert mire kitaláltam volna valami újat a nyári helyett, hipp-hopp advent lett....:) De idén résen voltam, s végre készítettem őszi dekorációt, egész pontosan textilrózsákat-virágokat, a rongyos zsákban talált maradékokból és a varródoboz mélyén lapuló gombokból. Egy-két öltés, és már készen is voltak! S még mondják, hogy lassú vagyok... :)


25 megjegyzés:

  1. kék-korszak :-) én is utáltam világéletemben, de most szeretem... öregszünk, hiába :-)
    nagyon szépek a karácsonyi dolgok! puszi!

    VálaszTörlés
  2. Szia! Köszi szépen! A kék után mi jöhet még? Rózsaszín? :)

    VálaszTörlés
  3. na megnéztem a gombokat is :-) a füzet nagyon tetszik!!!
    a ragasztópisztoly pedig tényleg nagyon jó találmány, én csak az oviban láttam, meg Andris keresztanyukájánál, és pikk-pakk megcsinált vele valamit, úgyhogy már én is gondolkoztam rajta... :-)

    VálaszTörlés
  4. Az oviban??? Pedig forrón elég csúnya hólyagokat tud ám csinálni a ragasztó.... De mindezzel együtt zseniális találmány! :) A füzetet ajándékba készítettem, a "címzett" kedvéért tettem egy kis kirándulást a vintage világába. Nem bántam meg :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az oviban persze az óvónénik használják csak, de Füli már lelkesen mesélt róla :-)
      én tőle tudom, h egyáltalán van olyan, h ragasztópisztoly :-)

      Törlés
  5. De jók ezek a szívek!!! :-) Asszem jövőre majd rendelek tőled pár karácsonyfadíszt, mert azok is tetszettek, de ezeket is el tudnám ott képzelni :-) puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, tök jó! S nagyon szeretem ezeket varrogatni, megnyugtat :) Milyen oldott leszek jövő adventkor! :)

      Törlés
  6. cuki fülbevalók :-)
    (ilyenkor sajnálom, h nincs lányom :-) de amúgy nem!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fiúknak is kitalálhatunk valamit! :) Pl. kitűzők?

      Törlés
  7. hú, nagyon jól néz ki minden asztalnemű, de a legjobb a mécsestartó!!! olyat biztos fogok majd kérni! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Lehet ám csinálni mindenfélét: hosszában csíkosat, meg pöttyöset is (bár azt még nem találtam ki, h hogyan....).De lehetőség van rengeteg! ;)

      Törlés
  8. na, pótoltam a mulasztást, megnéztem a fehér húsvéti bejegyzést :-)
    gondolom, idén nem az origami felé fejlesztesz :-P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naná! De azt azért nem állítom, hogy traktorok meg targoncák lesznek a húsvéti asztalon...:)

      Törlés
  9. már épp írni akartam, h nagyon lassan frissülnek itt a dolgok... :-)
    Balázs gazda kérdezteti, h mi a helyzet a növényekkel (tegnap Almádiban anyósom kitalálta, h lesz a gyerekeknek is kiskertje ott, és nyilván erről jutott eszébe...) :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos tényleg kicsit elhanyagoltam a blogot, elnézést kérek... De közben szorgalmasan gyűjtögettem az anyagokat, mert viszont a mók nem állt le! Lassan de biztosan beindul a feltöltés is :)

      A kiskert sajnos nem nagyon nőtte ki a cserepeket, kicsit satnyák ezek a növénykék továbbra is... Egyedül a paradicsom-, meg a paprikapalánták tűnnek ígéretesnek, pedig velük kapcsolatban hangzott el a legtöbb károgás! :)
      Nemsokára várható kiskert bejegyzés is!

      S örülök, hogy valaki még nyomon követi (követné) a blog eseményeit! :)

      Törlés
  10. Válaszok
    1. Hát, jobb későn, mint még később, nemigaz? :)

      Törlés
  11. Micsoda hosszú blogbejegyzés a kiskertről, azta! :-) Ne haragudj, de számítottam rá, h Balázs gazda nevét legalább egyszer látom leírva... :-P

    u.i. A kis lila grillezőt megpillantva pedig elfogott a nosztalgia, h milyen régen volt, hogy azon sütögettünk ott a Balatonnál... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáltam magamért kitenni a hosszú hallgatás után.... :)
      S igen, igazad van, Balázs gazda nélkül valószínűleg még ennyi sem jött volna létre, mint amennyi! S a lakótársammal ellentétben, ő bő kézzel osztogatta a tanácsokat, az már az én saram, hogy nem sokat fogott rajtam :)

      Törlés
    2. Na, majd jövőre! :-)
      (Előbb kell elkezdeni, lehet, h már a mostani aukció után lehetne erről beszélgetni...) :-)

      Törlés
  12. Milyen ismerős egy-két darab... :-)
    Viszont lehet, hogy tényleg sorozatgyártás lesz belőle: az egyik barátnőmnek nagyon tetszettek itt az ablakban, plusz a szülinapi csokromat is mindig megkérdezi, h én tudok-e ilyet hajtogatni... Lehet, h karácsonyra rendelek megint egy-két dolgot. Ja, és az órarend is kedvenc lett többeknél! Örülsz? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, örülök! :) A végén még felkapott, híres készítő leszek! Persze tudom, hogy ahhoz legalább eggyel szorgalmasabbnak kellene lennem, de inkább kettővel. Az órarend pedig igazán könnyedén előállítható házilag, majd átküldöm neked PDF-ben! S hamarosan itt is találkozhatsz vele! ;)

      Törlés